ÚTKERESZTEZŐDÉSBEN

A magukat szocialistáknak vallók állnak a hazai politika országútján, előttük útelágazások, s tele kétellyel találgatják, hogy vajon melyik lehet a 21. századi szocialista? Egyik tábla jobbra irányít, másik balra, s van, amelyik útépítés felirattal kecsegtet, s van ami az út végét jelzi: zsákutca. Ez most egy történelmi vég, abban az értelemben, hogy a gondolatok nagy csatájában a szocialista eszme vesztett? Vagy, valójában ez nem is keresztút, hanem zsákutca, ahonnan visszafordulni már szégyen? Létezik egyáltalán helyes út, mely egyértelműen az eredeti célok felé vezet? A lehetséges válaszok értelmezése bábeli, hiszen különböző kilátások, más-más nézőpontok pilléreire épülnek.

Az emberi történelem nagy mozgásaiban a politikai gondolkodástörténet különböző eszméi és irányzatai a folytonosan meg-megújuló utópiák, feltevések és érvkészletek jegyében íródtak, melynek fogalmai napjainkra sokat változtak, ám a használt nyelvezete nagyfokú fokú állandóságot mégis magában hordoz. Utópiákra a mai világnak is szüksége van, hogy alternatív megoldásokat kínáljon az emberi együttélés rendszerére. Mint minden politikai képzet, így a baloldali hitek viszályainak töredezettségében, mély kihívásaiban is létezik előny, hiszen felszabadulnak a gátak az új gondolatiság és a stratégiai képzés előtt. A jelenlegi szocialista ideológia vákuum megértéséhez legalább sematikusan szükséges rámutatni egyes hazai történeti kikötőkre, hogy láthatóvá váljon a már megtett fejlődés, elhajlás menete vagy stagnálás állapota.

Kommunistából szociáldemokrata

Az elmúlt közel húsz év szocialista eszmetörténet változásairól bizonyosan számos írás és elemzés fog születni, melyben taglalásra kerül majd az ideológiai úttévesztés körülménye, módja, oka és következménye. Itt most csupán, arra vállalkozhatunk, hogy vázlatosan végig kövessük az MSZP identitás keresésének koherens, éles eszmei váltásfolyamatát, melyet sokan elfelejtenek – tudatosan vagy tudattalanul -, pedig a reprodukált útra lépés első tisztázandó kérdése eme szegmens felülvizsgálata lehetne. Mindez az eddigi párt vezetőinek megnyilatkozásaiból és a rendszerkritikai baloldal bírálataiból könnyen értelmezhetővé válik.

Az 1980-as évekre nyilvánvalóvá vált a „létezett szocializmus” kudarca, a késő-kádári technokrácia az új reformer értelmiség egyre nyíltabban adta fel korábbi kommunista nézetét, s egyre szorosabb szövetséget kötött a demokratikus ellenzékkel. Az MSZMP tagságban történt érzelmi szenvedésre és kétségekre, a párt szervezeti átalakulási folyamatárra jó példa Kovács László volt pártelnök 2004-es emlékezése: „Már a rendszerváltás után, az új párt az MSZP egyik rendezvényén odajött hozzám egy volt külügyes kollégám, aki fiatalon részt vett Franco ellen a spanyol polgárháborúban és szomorúan, mégis valahogy elfogadva a történéseket azt mondta: tudod, nehéz megérteni, hogy miként lett Magyarországon a kommunista pártból szociáldemokrata párt.” (1)

Az állampárti szocializmus lebontásával párhuzamosan jelentek meg az új pártok, újjáalakult az MSZDP, és számos szociáldemokrata értékrendű szervezet jött létre, illetve maga az állampárt (MSZMP) alakult át demokratikus közösségé. Az MSZP I. kongresszusa (1989. október 6-9.) az alábbiakban rögzítette credóját: „baloldali szocialista párt, amely maradandó szocialista és kommunista alapértékek szintézisét, a fejlődőképes, környezet- és emberbarát társadalom céljait követi. Szellemiségének gyökerei a marxi eszmerendszerhez nyúlnak vissza….A nép pártja, amely a társadalom túlnyomó többsége – mindenekelőtt a munkájukból élő fizikai és szellemi dolgozók – érdekeit képviseli és fogalmazza politikai akarattá…..A nemzet pártja, amely a magyarság, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségek értékeinek ápolását és továbbfejlesztését összekapcsolja a nemzetközi szolidaritással, vállalja a külföldön élő magyarság politikai és kulturális érdekvédelmét.” A párt tisztán definiálta elkötelezettségét a demokratikus szocializmus mellett, a jogállamiság tiszteletben tartását, marxista világnézetét, hitet tett a politikai és emberi szabadságjogokért, vállalta a szociális érdekek képviseletét és demokrata jellegét. Nyers Rezső akkori pártelnök az alábbi módon nyilatkozik: „Ez egy olyan politikai csoport, amelyet eszmék is vezetnek, amelynek óriási a szolidaritási ereje. Ezért tudtunk talpon maradni. Az MSZP egy munkás bázison és egy munkavállalói tömegen épül fel. Ennek a szociális látása nem liberális, de tiszteli a liberális politikát… A liberális, mint politikai gondolat bevonult az MSZP-be is. Olyannyira, hogy a szocialista pártnak már van olyan vonulata, amelyik ezt a liberalizmust hajlamos átvenni, holott ez képtelenség. Hogy az egyén a minden, a közösség csak puszta szimbólum, legfeljebb csak tömeg van. Ezzel a liberális gondolkodásmóddal nem lehet politikát csinálni, ezt mindenkinek illene tudomásul venni.” (2)

Horn Gyula visszaemlékezésében azt mondja: „1992 májusában a szegedi kongresszuson meghirdettem az egyenlő távolságtartás politikáját mind a jobboldaltól, mind a liberálisoktól. Erre azért volt szükség, hogy bemutathassuk önálló arculatunkat.”(3) Ezzel ellentétesen Kovács László volt pártelnök az alábbi történettel a párt jobbra nyitó eseményét rögzíti: „1993 őszén egy nemzetközi konferencián Kis János kezdeményezett velem egy beszélgetést. Akkor mondta ki, hogy 1994-ben akár koalícióra is léphetne a két párt. Azt javasolta, hogy építsünk kis hidakat a két párt politikusai között, és sok-sok kapcsolat felvételével alapozzuk meg a két párt közeledését.”(4)

1995 júniusában a Baloldali Tömörülés már tiltakozik az eredeti politikai vonal változása miatt, majd októberben sor kerül az első hajósi politikai piknikre, ahol a résztvevők kemény kritikát gyakorolnak a koalíciós munkára és a párt állandó engedményeire. 1997 februárjában nyilvánosságra hozzák a Baloldali Tömörülés „Van alternatíva” című dokumentumát, amely élesen ostorozza a neoliberális gazdaságpolitikát és arra figyelmezteti pártját, hogy ilyen politizálással nem tarthatja meg szavazóit. A szociáldemokrácia jövőjét cassandrai jóslatban Krausz Tamás, történész 1993-ban fogalmazta meg az Eszmélet hasábjain: „a szociáldemokrácia számára nem látszik kifizetődőnek az a tény, hogy sok helyütt maga állt a neokonzervatív forradalom élére, segítve a tőkés újratermelési folyamat egyetemes fenntartását és kiterjesztését, elkerülve a centrum-országokban a nagy robbanásokat, ugyanakkor óhatatlanul maga látva neki annak, hogy megássa saját sírját.”

 

Kapuőrök kapitulációja

2003 novemberében megjelenik Jánosi Györggyel készült interjú a Magyar Hírlapban, amely szerint a szocialista párt válaszúthoz érkezett. Véleménye szerint a Gyurcsány-féle irányvonallal szemben vissza kell térni az eredeti baloldali programhoz. Ennél is erősebb kijelentést tesz Szili Katalin a Reformkörök Alapítvány rendezvényén, mely szerint az MSZP- ben három párt van egyszerre: az ideológiai, mely megnyeri a választásokat, a technokrata, amely kormányoz és a zsákmánypárt, „amely segít abban, hogy elveszítsük a hitelünket.” Jánosi György ellen bizalmatlansági indítványt tesznek, melyet később visszavonnak. Szili Katalin további éles „beszólalásai” ellenére, a személyes jelenlétével elindított egyetlen formáció sem tudott tömegbázist szervezni, sem maradandó programot megalkotni napjainkig.

Hiller István pártvezetése tulajdonképpen kikövezte a „harmadik út” stratégia befogadását. Az általa jegyzett „Az új magyar szociáldemokrácia” című programtervezet pedig teljes összhangban állt Gyurcsány Ferenc kormányprogramjával.

2004 szeptemberében a Baloldali Tömörülés platform országos értekezletén Kiss Péter kijelenti, hogy középre tartással a pártszervezetnek néppárttá kell alakulnia. Ezzel a párt baloldali szárnyának kapuőrei tulajdonképpen kapituláltak a kétségek nélküli kisikláshoz. A korrozív hatásokat mélyítő, felelősségelhárító tudatos érdek-vállalkozói alkuikat, pedig minden szinten, miden érdekcsoport megkötötte a pártszervezetben. Még ebben a hónapban ismertetik a „Lendületben az ország!”- kormányprogramot, melyet az országos pártvezetés támogat, a miniszterelnök a „bizalom jegyében”, a tervezet minden oldalát aláíratatja a frakcióvezetővel, Lendvai Ildikóval.

Gyurcsány Ferenc elnöksége alatt teljesedett ki, a Giddens-i modern harmadik út önálló ideológiája, mint az individualista kapitalizmus és a kollektivista szocializmus ötvözete, mely magába fogadja a jobboldal egyes eszményeit is. A hatalmi előnyök kisajátításával, pozőri tehetséggel elhitetve „önkívületi” közönségével, többek között azt, hogy a tőke rendelkezik humanista attitűddel (emberarcú kapitalizmus), ami persze eleve szocialista elméletének és jellegének Achilles-i sarka. Polgári centrumpártként meghatározva a párt új önképét, a szociáldemokrata mozgalom perpetuitását megszakítva tragikusan eltávolodott a tradicionális szocialista értékektől. A szocialista és szociáldemokrácia történelmi múltjában úgy válogat az új párt elit csapatával, mint ahogy a „second hand” üzletekben szokás. A Jászi-féle szabad szocialistákat történelmileg követve többek között tagadja a „frankfurti iskola” gondolatait (Max Horkheim, Theodor Adorno), aktivista bázisát pedig a párton kívülre helyezi, melynek irányítását egy szűk liberális értelmiség kör végzi.(Magyar Demokratikus Charta)

A párt szellemi műhelyei ez időre elsorvadtak, a valós szembenézés képességének és szellemi innovációjának hiányában, a kritika nélküli elfogadás, naiv és álszent magatartása válik mainstreammé. Az értelmiség árulásán nincs mit csodálkozni, tény, hogy egyetlen átfogó, konfrontatív vádirat sem született az egyre jobban világossá váló jobbratolódás ellen. Kivételként említendő például Földes György, történész többszöri próbálkozása nyilvános elméleti vitára, Ripp Zoltán, történész szervezeti kritikái, Szalai Erzsébet, Ferge Zsuzsa és Artner Annamária átfogó rendszer analízisei vagy Tamás Gáspár Miklós és Krausz Tamás éles hangvételű írásai.

Gyurcsány Ferenc pártvezető idején létrejött Szociáldemokrata Alapérték Bizottság, munkájának elismerése mellett a párt süllyesztőjébe került, mert „a párt ideológiai arculatának megformálására egy kis „posztmodern” – liberális értelmiségi csoport kezébe került (Demosz), amely kizárólag saját logikáját, még inkább saját érdekeit követte.”(5)

Lendvai Ildikó pártelnökre 2009-től már csak a párton belüli status quo fenntartása maradt. A keserű szembenézés elmaradhatatlan maradt, a „párt baloldali tagsága jelentős mértékben megöregedett vagy kihalt, a fiatalabb generációk pedig nem tudnak, mit kezdeni egy olyan szocialista párttal, amelynek nincsen szocialista hagyománya, sem szocialista jelene”. (6)

Az ideológiai DNS megsemmisülése

A rendszerváltozás szocialista pártja a kiinduló marxista világnézettől, illetve a demokratikus szocialista pontból, egyre jobbra tolódva liberális – demokratává vált, a kollektív tudattartalmát alárendelte a politikai hatalom és haszon elvű pragmatizmusának. A párt minden rendszerkritikai figyelmeztetést figyelmen kívül hagyott, így például 1989-ben megjelent Kornai Mihály Indulatos röpiratát, mely lerombolni igyekezett a „harmadik úthoz”, a piaci szocializmushoz köthető illúziókat, vagy a 2004-ben kelt Gazsó Ferenc: Irányváltás a társadalompolitikában dolgozatát, illetve 2008-ban írt Ferge Zsuzsa, szociológus nyílt kritikáját, mely a hazai liberalizmus sajátosságára és a harmadik út politikai nézetére vonatkozik. „A magyar liberalizmus mai uralkodó szárnya, a liberális párt elnökével együtt nem a szó hagyományos értelmében vett liberális, hanem fundamentalista neoliberális, amit Nyugaton neokonzervatívnak, neokonnak hívnak. A magyar neoliberalizmus még a globálishoz képest is különlegesen és öntudatosan neoliberális, továbbá különlegesen és öntudatosan artikulált. A neoliberális fundamentalizmus hatását a szocialisták ideológiai gyengesége és önbizalomhiánya felerősíti. A szocialisták ideológiai gyengesége bizonyosan összefügg a szociáldemokrácia világválságával, azzal, hogy sokan közülük a neoliberalizmus lényegét magába olvasztó „harmadik utat” szocialistának vélik.”(7)

Mielőtt félreértés történne, nem a nemzeti liberalizmus vagy egy liberális párt történelmi szükségessége kérdőjeleztetik meg, hanem az, hogy átmenetileg vagy véglegesen a parlamenti baloldalnak aposztrofált szervezetbe tette át létezésének alapját.

A magyar társadalom „hosszú ideig gyakorlatilag zokszó nélkül tűrte az eredeti tőke – és jövedelemátcsoportosítás megrázkódtatásait” (8), a társadalmi feszültségek kezelésére például az MSZP az identitását nagyban meghatározó szociálpolitikában a neoliberális ihletésű rászorultsági elvet erőltette, mely nemcsak stigmatizálta (szociális kártya) a magyar lakosság közel felét, a szegényeket, hanem etnikai konfliktusokat is gerjesztett. Ám, ennél sokkal súlyosabb a politikai cselekedetének következménye, mert ezzel tulajdonképpen megtagadta eredeti szocialista credóját, cserbenhagyta a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat, s értelemszerűen e lépéssel elveszítette tradicionális szavazó bázisát. A legszomorúbb, hogy mindezt lelkiismeret furdalás nélkül hajtotta végre. Valójában a meghirdetett szocialista társadalmi igazságosság hitelességét nem kívülről mások, vagy a jobboldal ármányai tették hazuggá, hanem az emberek azon meggyőződése és mindennapi tapasztalata, hogy az ígért szocialista elveket nem valósítják meg.

A párttal való elégedetlenség akkor ébredt fel a polgárokban, amikor az új kapitalizmus folyamatát ismerve, meg sem próbáltak kidolgozni egy védelmi stratégiát az egyenlőtlenségek tompítására, ezzel egyértelművé tették a társadalmi empátia teljes hiányát. Láthatóvá vált, hogy nem tudnak a zsákutcás magyar fejlődés sajátos túlfűtött nacionalizmusára alternatív nemzetpolitikát állítani, ám a legnagyobb „bűn” mégis az volt, hogy a politikai elit részét alkotva, bebizonyosodott, hogy a bürokratikus- informális különalkuk rendszerét tartották életben, létrehozva saját feudális rendiségüket, ezzel alátámasztva a baloldaliak számára a jövőbeni változatlanság megmaradását, a radikális megújulás lehetetlenségét. Lendvai Ildikó, lemondott pártelnök 2010. július 2-ai MTI nyilatkozata pedig nyilvánvalóvá teszi, hogy a párt előtt álló két lehetséges út kisebb – nagyobb eltéréssel, de jobbra tart.

Nyers Rezső intő szavait máig senki nem hallotta meg, melyet 2004-ben tett a párt immunrendszerének végzetes sérülésére, és az utána következő pártelnökök hibáira: „az MSZP nem építette ki értelmiségi holdudvarát, nem csinált egy politikasegítő, elemző, tanácsadó és folyamatosan a pártra ható valódi szocialista politikai erőt”.(9)

A 2010-es országgyűlési választásokra a pártszervezet úgy állt a startvonalhoz, hogy a megrajzolt jövőkép – melyből kihagyták a fiatalokat és a nőket – semmilyen érzelmi motivációt, sem maradandó ideológiai értéket, sem valódi szociáldemokrata üzenetet nem tartalmazott. Ennek ismeretében irracionális lenne most azt várni, hogy végre tisztán és egyszerűen megmagyarázzák, hogy ki, mit, milyen eszmei irányzatot képvisel, és mit jelent a 21. században szocialistának lenni.

Ki csinál itt új politikát?

2011 tavaszára a magyar politikai szféra meghatározó baloldali pártja sajátos patthelyzetbe került. Miközben a keresztény – nemzeti jobboldal gátlástalan kormányzati döntésekkel alakítja a kombattáns konzervatizmust pioritásba helyezve: a szabadság helyett a rend és fegyelem értékét; az egyenlőség helyett a hierarchikusan tagolt társadalom eszményét; a progresszív történetszemlélet helyett a múltba révedő nacionalizmust; valamint az egyre erősödő indulatot a szociális-jóléti rendszer juttatásaiból élőkkel szembeni bűn bélyegét. A „néma félelem társadalom” bizonytalansága pedig növekszik, hiszen egyre nagyobb a magyar politikai elit szerepzavarra. A társadalmi valóság változásai okán az emberek ugyanis egyre nagyobb mértékben érzik a válságtüneteket, kihívásokat saját életükben. Így nem csoda, hogy elegük van a kényszerek és szükségek nevében fellépő politikából, a „nincs jobb” megoldásokból, az őket folyamatosan ostobának tartókból vagy éppen a jó pénzért árult utópisztikus víziókkal szédítő értelmiségből. Vagyis mindenkiből, de legfőképpen „a baloldalibb kommunikáció, jobboldali politika” jelszóval fémjelzett szociálliberális irányból, s annak vezetőjéből, akit száműzték a „legelutasítottabb politikus” helyére.

Egy – egy korszakváltás minden demokratikus pártszervezet életében komoly útkeresési krízist teremt. A jelenleg kialakult helyzet köszönhető egy elhúzódó identitáspolitika válságnak, melynek kardinális pontjai az átértelmezett szociáldemokrata – polgári demokrata vonal és a tradícionális értékekhez kötődő baloldaliság.  E két nézőpont és világlátás további együttélési lehetősége vagy különválása a meghozandó jelenlegi kérdés, mely nagymértékben befolyásolja majd Magyarország politikai térképének megváltozását.

A „Sto gyeláty?” problémafelvetés már nem cserélhető le a „What to do?” változatra, így kialakult kényszer állapotban végre tisztázni szükséges:

–         képes-e fenntartani útkijelölő szerepét?

–         képes-e megszabadulni a politikai mártíromság szereplőitől, az intellektuális dekadensektől, az értékkonzervatív küldetéstudattól, a nosztalgikus önámítástól és ezzel a politikai- társadalmi mozgások és törekvések valódi képviselőjévé válhat?

–         képes-e befogadni az új generációs szocialista értelmiséget, mely lazítja alku megállapodások feudális viszonyait és vérfrissítő szellemi innovációt hordoz?

 

Nem a bal, csak a párt jobboldala van válságban

A szociáldemokrácia történelmi alakváltozásai mellett, a szocialista alapértékek vajmi keveset változtak. Amióta létrejött generációk sora értelmezte és újraértelmezte az alapítók eszméit, politikai hatalomra jutva pedig módjában állt mindenkor eszméinek gyakorlati kipróbálása. A liberális tradícióból például közkinccsé vált a polgári és politikai szabadságjogok biztosítása, az alkotmányos jogállam keretében. A szocialisták gondolataiból elfogadottá vált a szociális biztonság, a társadalmi egyenlőség, igazságosság és a közösségi szolidaritás eszméje. A történelem nem volt kegyes a szocialista utópiákhoz, igaz sem a liberális, sem a konzervatívokhoz. Történelmi tapasztalat, hogy a politikusok és politikai mozgalmak leginkább saját sikereikbe szoktak belebukni. A Szovjetunió és a szovjet blokk széthullása bizonyította, hogy a tőkés világ ellentársadalma megbukott. De mint a kapitalizmust kritikailag meghaladni akaró politikai törekvés, a szocializmus máig sem vesztette el jelentőségét. Különösen igaz, ez napjaink globalizációs körülményei között.

A szocialisták által képviselt alapértékek:

  • A társadalmi egyenlőség és igazságosság a legalapvetőbb szocialista követelés, nem éri be a puszta jogegyenlőséggel. A jogegyenlőség ugyanis nagyon egyenlőtlen társadalmi startpozíciókat konzerválhat és igazolhat. Liberális hatásra napjainkra esélyegyenlőség követelésére redukálódott vagyis elfogadta a vagyoni és jövedelmi különbségek egyenlőtlenségeit, amelyek a tőke rendszer elosztási viszonyaiból adódnak. Ezzel szemben a szocialista felfogás azt mondja, hogy az esélyegyenlőség csak egyenlő esély az egyenlőtlenségre, ezért egy kiegyenlítő társadalompolitikára törekszik.
  • Az igazságosság fogalma a kizsákmányolás hiánya, ám a liberális hagyományból átvéve enyhébb megfogalmazása került előtérbe a méltányosság értelmében.
  • A szabadság a szocialisták felfogásában nem pusztán a külső kényszerektől való mentességet jelenti.
  • A magántulajdon kritikája a kezdetektől fogva a szocialista eszmerendszer része. Bírálják a termelési eszközök magántulajdonát, mint a kizsákmányolás és kiszolgáltatottság fő forrását. Ez a kritika abból a társadalmi tapasztalatból nőtt ki, mely az eredeti tőkefelhalmozás tapasztalatból nőtt ki, hiszen egyre szélesebb rétegeket fosztott meg termelési eszközeitől. Az emberek tömegei váltak bérmunkásokká vagy alkalmazottakká, akik nem rendelkeznek többé munkafeltételeik és eszközeik felett.
  • Gazdasági tervezés, szemben a tőke anyagcsere folyamatából adódó visszatérő gazdasági válságok kezelésére gazdaságpolitikai szabályozásra törekszenek.
  • Szolidáris társadalmi és közösségi kapcsolatok, melyek a kíméletlen konkurencia kapitalista társadalmával és a velejáró individualizmussal szemben, amely atomizálja a társadalmat, a szocialisták kezdettől fogva a szolidáris, kölcsönös segítségen alapuló közösségek eszméjét szögezték szembe.

A globalizáció ma a szocialisták számára is új kérdéseket vett fel. Új válaszokat kell találni a szociáldemokrácia harmadik utas sikertelensége és csúfos bukása után.

Egy közös gondolat, azért van a párt különböző végpontjainak: „az MSZP átalakulása nem halogatható!”

A bejegyzés kategóriája: Chili
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.