2011. november 9-én a „Dunasirató” megemlékezésen a „Cipők a Dunánál” emlékhelyen elhangzott beszéd

Tisztelt Megemlékezők, Hölgyeim és Uraim!

Egy esztendővel megint régebbről halljuk ezeknek a cipőknek az üzenetét. Kimondani is alig merem: egy esztendővel megint erősebben hiszem, hogy nagyon is itt az ideje emlékeznünk és emlékeztetnünk. Nevezzenek bár bennünket megrögzött rettegőknek, félelemfóbiásoknak és mániákusoknak, én egyre időszerűbb késztetésből állok itt Önök előtt. Belőlem egyáltalán nem a félelem beszél. Aki fél, az most nincs itt. A felismerés adja a számba a szót. Annak felismerése, hogy mi, mai Magyarország állampolgárai talán egy cipőben járunk azokkal, akiket egykor ide hajtottak.

Ne szisszenjetek fel – önök, akik mindezt hallják. Ne intsenek körültekintésre, óvatosságra, és főképpen ne intsenek le. Hadd nevezzük végre nevükön a dolgokat. Mondjuk el a hídfoglaló újnyilasokról, hogy annak tartjuk őket. Utódai és követői az erőszaktevőknek! Mondjuk el a koszorú tolvaj országgyűlési képviselőről, hogy társaival együtt semmirekellő bitangok, a rá voksolók nemkülönben. Mondjuk el az értetlenkedő hatalmasságoknak, hogy, aki nácikat küld egy színház élére, az önmagáról állít ki szégyenletes bizonyítványt.

Nem jajveszékelés ez, hanem lelkünk, lelkiismeretünk szava. Mert nem engedhetjük, hogy bárkinek a lépései, bármilyen cipőben a Duna partján a halálba vezessenek. Történészként talán kiváltság számomra a kötelező tárgyismeret. De senkit nem mentesít a felelősség alól a nyilvánvaló tények tagadása. Erőszakkal könnyű volt embert ölni a Duna partján, de nem lehet átírni, hamisítani a holtak mártíromságából épülő történelmet. Nem állítható felelősséggel, hogy az erőszak 1944-ben kezdődött, miközben az ország kormányzója és hatalmi elitje a zsidótörvényekre hivatkozva cselekedett. Egészen pontosan kirekesztett, rabolt és gyilkolt. Nem válhat mindez példaképpé semmiféle szövegkörnyezetben, egyetlen magyar demokrata számára sem.

Hamis az a cinikus megjegyzés, hogy ha nem lenne demokrácia, meg szólásszabadság, akkor ma ezek a szavak nem hangozhatnának el Budapesten, itt, a Duna partján, legyilkolt honfitársaink jelképes cipőinek emlékhelyén. Tegnap a csalárd médiatörvény szemfényvesztése kápráztatta el Európa tekintetét, ma a Kossuth-tér szobrainak transzportja vár az indulásra. Holnap már a bőbeszédű némaság jelenti a szólás szabadságát?

Nem! Hallgatni bizonyosan nem fogunk! Mert a hallgatással cserbenhagyjuk azokat, akiket egykor ide, a halál partjára hajtottak. Mi nem fogunk televíziós székházat felgyújtani, kordont bontani és bosszúért lihegni. De emlékezni és emlékeztetni fogunk mindenkit a történelmi gyalázatra, arra, hogy a Duna partján nemzetpusztító törvényeket hoztak és az ország háza mellett a nyilas tobzódás ölhetett meg embereket. Lelkiismeretünk szavát hallatjuk, amikor azt kérjük: tegyen, aki tehet velünk együtt a tisztesség és a józanság történelmi igazságáért.

Köszönöm azoknak, akik ma ide jöttek, arcukat, személyiségüket megmutatva, a magyar demokráciába vetett hittel üzenik, hogy nem felejtünk! Nem felejtünk, és semmiképpen nem engedjük meg, hogy történelmünk legszégyenteljesebb kegyetlenségei megismétlődhessenek.

Isten engem úgy segítsen, Ámen.

A bejegyzés kategóriája: Chili
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.