Bikasirató

„Nők, nők, nők, mindenhol nők. Mindenhol ott vannak, mindenhol szerepet játszanak. A társadalom arculata külsőleg is megváltozott: azelőtt jellegében hímnemű volt, most kétnemű.” Kolozsvári Grandpierre Emil Nők apróban – című remek művéből való ez a töredék. A nők felszabadítási forradalma több évtizeddel ezelőtti győzelmei után még mindig nem jutott el a végső diadalához.

A kétnemű társadalomban betöltött magyar nők állapota alacsonyrendű, ritkán kérdezik meg tőle döntéshozók, hogy mit is gondol, milyen szükségletei vannak. Elfogadott társadalmi konszenzus, hogy nőkről nők nélkül döntenek. Napjaink férfi uralta „szabadságharcos” és „ellenzéki mozgalmak és pártok” reneszánszában sincs ez másképp. Alkotmányoznak, törvények születnek, erőtlen ellenzéki fellépések homályos tarkaságában láthatatlan mellékterméké válnak a nők társadalmi szükségletei. Talán nem is tudatlanul, hiszen a nők problémái olyan társadalmi kérdések, mellyel szembesülni több mint kényelmetlen egy demokratikus államnak nevezett országban. A nőkérdés ugyanis korkérdés, amely a kétnemű társadalom mindennapi életében az emberi szabadságjogok egyik alapkérdése.

A ma asszonyát aligha vigasztalja a kitágult nőiesség korszakának pozitív hozama, a háztartás forradalmasítása, vagy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 23. cikkelye: „a nők és férfiak közötti egyenlőséget biztosítani kell.”

A három műszakot vállaló bolti pénztárosnő, a kényszervállalkozásba menekült vállalkozónő, az alkalmazotti félelemben dolgozónő, a több diplomával rendelkező munkakereső nő, a faluszéli cigánytelep vályogházában élő nő közötti tudatazonosság nem ideológiai alapú, hanem a létbiztonságért folytatott keserves küzdelem, a munkaerőpiacról való kiszorításuk által megélt feleslegessé válás érzése valamint a tehetetlenség tudatának gyötrelme. Mindeközben a család válságáról szóló prédikációk fogságában születő rendszabályok katonás sorrendbe próbálják állítani a homogének egyáltalán nem nevezhető gyengébbik nemet: például a nemzethalál felelősségét áthárítva burkoltan „anyagyilkos” szerepet osztanak a lelki és testi traumán átesett nők számára, ahelyett, hogy a szociális támogatórendszerben lévő lehetőségek kerülnének kiaknázásra, illetve a szexuális felvilágosítást erősítenék a művi terhesség megszakításon átesettek között legmagasabb mutatószámmal rendelkező korosztályokban. Valójában azonban nem a család van válságban, hanem a társadalom torzult mentalitása, érzelem szegénysége, tudatosan manipulált értékrendszere tükröződik le a társadalom mikrovilágában. A családok mindennapi életének terhei egyre nehezebb kihívások elé állítják a szülőket, gondoljunk az ez évben hatályba lépett változásokra, így arra az anyára, aki nem használja fel a szülési vagy a gyermekgondozásra igénybe vehető fizetés nélküli szabadságot, a munkaadó munkaviszonyát megszüntetheti. Az új Munka törvénykönyve pedig egyértelműen hátrányosabb helyzetbe hozza a munkavállalókat, legfőképpen a munkában álló nőkre hat kedvezőtlenül. A rezsiköltségek országos átlagban 2,7 százalékkal nőnek, az adó változások, a csökkenő nettó bér, a nyugdíjváltozások, a devizahitelek visszafizetése, a teherbíró képesség határára sodor több százezer családot, s a saját főzésű pálinka bódulatában sem lesz könnyű elviselni a nincstelenség veszélyét.

Bárhonnan nézzük a családok sorsa és felemelkedése az öntudatos asszonyok fellépésén múlik szűkebb környezetükben vagy a közéletben. Még akkor is, ha éppen az Országházban női méltóságukban alázzák a példamutatásra érdemtelen országgyűlési képviselők más pártállású képviselőtársaikat. Persze nem várhatunk mást attól a párttól, ahol a pártelnök a Fidesz Nőtagozatát, „cekkeres tagozat” címkével látja el, mely egyértelművé teszi a nők helyéről alkotott elképzelését.

A babaházból kilépő mai Nórák százezreinek persze az sem jelenthet túl nagy biztatást, hogy a szépkor elérése után „öregecskedő feleség”-ként lecserélhetik fiatalabbra. A biodíszletként bólogató parlamenti baloldal nőtagjai sem lépik túl a főzőversenyek szakácsnői vagy a Szegfű bálok táncpartneri szerepét, az éves kötelező üzenet nélküli puccos konferenciák sem hoznak érdemi lépéseket, bizonyítva, hogy a patriarchátus kedves szolgálólányai lettek.

A nők sokszínűségéből adódóan változó nézetek konfrontálódnak csekély érdeklődés mellett, gondoljunk az LMP által kezdeményezett múlt évi parlamenti társadalmi vitanapra, amely a civil nőszervezetek nélkül illetve látványos MSZP, DK távolmaradás mellett zajlott. A nők közéleti szerepéről szóló vita fontos, de jó tudni a tehetség és lehetőség találkozása, ritkán történik meg, ám a találkozás létrehozását lehet, sőt társadalmilag támogatni szükséges. A ki nem fejtett képesség ugyanis mérhetetlen.

Várhatóan az elkövetkező években is a politikai terület a férfinem önkritika nélküli terepe lesz – „Circulus vitiosus” – ezt támasztja alá az új ellenzéki mozgalmak fejlődése és eseményei is. Nincs üzenetük a nőknek, a pártprogramokban is az elcsépelt kötelező 2-3 mondat szerepel, ezzel is alátámasztva, hogy az egyenjogúságot nem lehet ajándékba kapni. Ezt az asszonyoknak, leányoknak ki kell harcolni, a törvényi szabályozásban, a szakmai életben. Kirekesztve, kiszolgáltatva is emberséget próbáló, a valódi női szolidaritás próbája lesz minden elkövetkező nap, minden hét, minden hónap a magyar nők számára. A női nem társadalmi előrelépése irányába tett lépések pedig, nem letérés a természet által kijelölt útról, hanem éppen ellenkezőleg a női igények minél teljesebb érvényesítése.

A nőkről alkotott szellemi tudatlanság, a vezérelvű vakság, a nők hátrányos megkülönböztetésére létrejött burkolt politikai – média elit koalíció számára a közeljövő legnagyobb társadalmi kihívását nem a hatalomért folyó unalmassá vált öncélú harcok, hanem a kimerülésig kiszolgáltatott asszony tömegek, a gyermekük biztonságos létéért aggódó anyák okozzák majd. Tévedés ne legyen a kizsákmányolt állapotban nincs bal- és jobboldal, csupán szenvedő és szenvedést okozó. Az emberi méltóság joga, a szabadságjogok – beleértve a női szabad önrendelkezés gyakorlását, pedig mélyen és többszörösen sérültek az elmúlt évtizedekben.

Uraim, legyenek bármely politikai oldal térfelén sikeresen haladnak az álszentségek, képmutatások és igazságtalanságok által kikövezett boszorkányüldözés útján, miközben elveszítik legnagyobb politikai szövetségesüket: a nőtársadalmat.

A bejegyzés kategóriája: Feminista
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.