Juhász Gyula – Jönnek a nők….

Ma még néha a nagyon sokáig elnyomott és hirtelen fölszabaduló osztályok félszegségével és bátortalanságával jelentkeznek. Néha pedig vakmerőbbek, mint a férfiak, akik a természetes emberi gyávaság leplezésére találták ki a hősi bátorságot. Meg kell érteni a nőket és méltányolni illik őket. A kalodából jönnek, vagy a babaházból, ahová az önző férfimorál dugta őket a szabadság elől, mellyel részegre itták magukat a világ urai és elnyomói.

A kereszténység oltárra helyezte őket, de egyúttal bezárta lelküket és testüket egy hazug hódolat vasrácsos klastromába. Szigorú egyházatyák a kéj edényének nevezték őket és a kígyóval egyenlőnek, amely Ádám faját megrontotta.

A keletiek a lelket is megtagadták tőlük. A világtörténelem fekete és vörös századaiban, míg a férfiak öltek és győztek, a nők virrasztottak, némán és fájdalmasan, a halál kapuinál szőttek, fontak, fájdalmas anyák, remegő hitvesek, tragikus nővérek és özvegy jegyesek.

Az emancipációjuk lassan haladt, de biztosan, hiszen ők maguk vívták ki, a nők, akik szívós kézimunkájuk mellett nőttek fel. Az útjuk a szabadság felé a gúny töviseivel volt telehintve. A világ mindenféle Fliegende Blätterjei a butaság fölényével viccelték ki a szabadulni vágyó asszonyt. Korhadt egyetemi tanárok a koponyáját mérték a nőnek, mint a suszter a cipőt.

Most végre, az utolsó óra után, szóhoz jutottak, legalábbis szavazáshoz.

Eddig csak követeiket küldték a férfiak világába, azokat, akik a jogtalanság és a mellőzöttség terhei alatt is magasra nőttek, mint a pálma. Ezeket a férfiak megbámulták, különösnek találták és majdnem úgy bántak velük, mint a felnőttekkel. Maupassant, aki pedig nagy fiú volt, úgy beszélt Baskircsev Máriával, mint egy világfi egy varróleánnyal. Mert Maupassant legalább őszintén brutális férfi volt. George Sand és Eliot, Kovalevszka Szónya, Ellen Key, Kaffka Margit arra voltak jók, hogy jelezzék, micsoda termékeny és gazdag talaja az észnek és szívnek, a gondolatnak és érzelemnek szunnyad és ébred a nőben, a jövőt ringatóban.

Mikor az egyetemeket nagy nehezen és félig-meddig megnyitották előttük, kiderült, hogy ők nemcsak tanulni tudnak, de bennünket tanítani is. A nők, e született pacifisták az eljövendő béke rendjének legszilárdabb oszlopai. E karcsú korintusi oszlopokra biztosabban építhetünk, mint a hinderburgi és cézári agyaglábú kolosszusokra. Az én háborútól kétségbeesett lelkemet egy okos és jóságos orvosnő kezdte meggyógyítani.

A nő, aki irgalmas nővérnek és gondos anyának született, most egy beteg világot, egy megrokkant és elárvult emberiséget van hivatva ápolni és gyógyítani. Testvéri és bajtársi üdvözletemet küldöm feléjük, a nők felé, akik jönnek, hogy szabadságból és munkából egyenlő részt kérjenek!

juhasz

Kategória: Gondolatok | A közvetlen link.