Fog-sejtjeimből a meszet
elszívtad. Hajam kevesebb,
mint aranyfüst, kis koponyádra
leszállt, mert készülsz a világra.
Ha jobb ételre tellene,
az is csak néked kellene,
s fém-rácsos rend előtt papucsban
-miattad állok rongy mamuszban.
Hallgass, piciny szilaj parancs!
a bevül-bolyhos vérnarancs
nem nékünk gördül – még haját se
kapjuk, nemhogy ízét – szagát se.
Csitulj, testemben csöpp alak!
Mikor én téged kaptalak,
ne gondoltam volna a kéjre –
fáradtan inkább csöndes éjre!
De bár a sors mind ostobább,
ne félj, nem leszek mostohád.
Étel- s csókkövetelő szádat –
szeretlek, akár az apádat.
Kicsinykém, csöpp sírás-falat
s esendő férfi, áldalak.
Tőletek vagyok oly hatalmas,
minden szegényért anyafarkas.
