A magyar Feminista Hálózat történetéből

„A munkásnegyed asszonylakóinak a legjobb tanulságokat vittük: öntudatuk felébredését, a saját erejükben való hitet, a szervezkedésük szükségének belátását, politikai joguk megszervezésének fontosságát. Ez utóbbi, a nők választójogáért folyó propaganda adta meg e munkának fokozott fontosságát és súlyát”

(Betiltott feminista kongresszuson el nem mondott beszédek, 1916.  június havában)

A nők küzdelme a választójogért az 1860-as évektől indult meg Angliában. Eleinte békés szervezkedéssel, petíciókkal próbálkoztak, miután szép szóval nem értek el semmit, harciasabb eszközökhöz folyamodtak. 1903-tól Emmelie Pankhurst vezetése alatt kibontakozott szüfrazsett – mozgalom hatalmas demonstrációkat szervezett, tömeggyűléseken követelte a nők választójogát. Az angol képviselőházi üléseken és gyűléseken rendezett botrányaik az egész világsajtót bejárták. A politikusok be nem tartott ígéreteik miatt elkeseredett asszonyok egyre erőszakosabb eszközökkel hívták magukra a közfigyelmet: ablakokat, kirakatokat törtek, elvágták a telefonhuzalokat, postaládák tartartalmát égették el, volt, hogy épületet gyújtottak fel, de az sem volt ritka, hogy a parlament épületénél esernyőikkel képviselők fejére koppintsanak. A tömeges letartóztatások ellen éhségsztrájkkal tiltakoztak. Úrhölgyek és egyszerű munkásnők fogtak össze, s együtt vállalták a megpróbáltatásokat. Ilyen nemzetközi nőmozgalmi háttérben jött létre Magyarországon a Feministák Egyesülete 1904-ben, Glücklich Vilma elnöksége alatt. A mozgalom kiemelkedő szerepet játszott a nők egyenjogúsításáért, jogainak érvényesülése érdekében. Az egyesület vállalt feladatai között megtalálhatjuk a nőnevelés, a nők munkába állása körüli problémák, a szociálpolitikai kérdések számos felvetését és megoldási javaslatait. 1907-re az egyesület taglétszáma 507 tagot számlált. Szerepüket pártok felettinek tekintették, minél több szövetségi partner támogatására törekedtek, így például a Magyarországi Nőegyesületek Szövetségével, melyet gróf Apponyi Albertné vezetett hosszú évekig, vagy az 1890-ben alakult Magyarországi Szociáldemokrata Párt nő tagjaival Gárdos Mariska, Buchingerné Ladányi Szeréna, Ágoston Péterné, stb., továbbá sikeresen létrehozták neves közéleti férfiak tagságával, köztük Lukács György közoktatásügyi miniszter elnökletével a „Férfiliga a Nő Választójoga Érdekében” nevű szervezetet.[1]

A nők helyzete a társadalomban és a családban megváltozott, egyre nagyobb számban váltak önálló keresőkké. Folyamatosan nyíltak meg az oktatási intézmények zárt ajtói előttük, így egyre többen bizonyították be, hogy alkalmasak felelősségteljes beosztások betöltésére és, hogy élethivatás lehet a munkájuk. A nők új szerepének betöltését gátolta politikai jogaik, mindenekelőtt a választójog hiánya. Érdekeiket a feminista mozgalom vállalta fel, mely kinyilvánította, hogy az emberi és az állampolgári egyenlőség és igazságosság alapján jogosultak a választásra és választhatóságra.[2]

 

Feministák választójogi demonstrációja az Országháznál 1908

A század első évtizedeiben Magyarországon többféle irányzat és szervezet is létezett a nők védelmében, érdekeik érvényesítésére, ezért több vita és számos törekvés nyilvánult meg az egységes fellépésre. 1906. március 18-i Feminista Közgyűlésen az ügyvezetőnő Bédy- Swimmer Rózsa rámutatott: „..a család körében, gyermekei sorsának intézésében jogai sem az arisztokrata, sem a proletárnőt ki nem elégíthetik; hogy a socializált háztartás megszabadítja a proletárnőt a háztartási munka által való túlterheléstől, a jobbmódút, pedig a házhoz kötöttségtől. A munkabérek hanyatlása pedig szervezkedéssel megakadályozható. Bár a munkásnők is tudják, hogy az alárendelt helyzetben vannak férfi munkatársaikhoz képest, mégsem csatlakoznak a feministákhoz, a pártfegyelem miatt, s mert félretájékoztatják.” A jelenlévő Szécsi Frida viszont másban találja a munkásnők három lépés távolságát a feministáktól „…mert ha a mai kapitalisztikus rend lerombolásáról lesz szó, a polgári nő a polgári férfi mellé áll, nem a proletárság mellé.”

A feministákat a polgári progresszív sajtó nagymértékben támogatta, így a Huszadik Század, valamint a polgári radikálisok táborra.[3]

A feminista mozgalom több évtizedes kiterjedt tevékenységét itt most bemutatni képtelenség, ám kiemelkedik munkásságából:[4]

  • a Budapesten 1913. június 15-20-a között megtartott a Nők Választójogi Világszövetségének VII. kongresszusa, a Zeneakadémia épületében. A vendéglátó – rendező Feminista Egyesület a politikai neutralitás megtartása mellett a kormány képviselőit is meghívta, Jankovics Béla, vallás- és közoktatásügyi minisztert és Bárczy István, Budapest polgármesterét.[5]
  • A Halálbüntetés Ellenes Szövetség létrehozása. 1931. november 25-én megtartott feminista ülésen[6] Vámbéry Melanie főtitkár (Kunfi Zsigmond, MSZDP vezető felesége) ismertette a budapesti Gyűjtőfogházból érkező üzeneteket és kéréseket.[7] A Nők Nemzetközi Békeligájának tagjaként, a feministák számára a pacifizmus mindennél fontosabb volt, ezért memorandumot fogalmaztak meg a Képviselő- és Felsőház tagjai számára. Ennek eredménytelensége után határozták el, hogy 1932. március 23-án tiltakozó gyűlést tartanak. Erről a Társadalmunk című hetilap március 26-i száma Halálbüntetés elleni liga alakul! címmel közölt tudósítást. „Statárium van…időszerű, tehát egy olyan mozgalom , amely elsősorban a halálbüntetés eltörlésére irányul. A mozgalmat a Feminista Egyesület indítja meg…”

A Halálbüntetés Ellenes Szövetséghez csatlakozott számos ügyvéd, orvos, művész, ifjúsági egyesület, a szabadkőműves Bartha Miklós Társaság, a Szociáldemokrata Párt Jaure’s Munkaközössége (tagja József Attila is), a Szociáldemokrata Jogászok Egyesülete, a Szociáldemokrata Orvosok szervezete, és a kommunisták is beléptek a szövetségbe Schwarcz Sári főorvos és Weil Emil orvosok, Molnár René ügyvéd (Sallai Imre védője) személyében.

1932. július 15-én a budapesti politikai rendőrség letartóztatta a KMP magyarországi Titkárságának legfőbb vezetőit: Fürst Sándort, Karikás Frigyest és Sallai Imrét, később Kilián Györgyöt is. Július 20-án a feministák jelzésére a bécsi Halálbüntetés Elleni Liga táviratot küldött Károlyi Gyula miniszterelnöknek címezve. A hazai Szövetség július 20-án kiáltványt adott ki:[8] „Emberek! A humanizmus érvényesülésének az igazságszolgáltatásban minden érző ember küzdő katonája lenne, ha a bátortalanság, a megalkuvás és a kényelemszeretet nem tartaná vissza az akcióba lépéstől….A Statáriális bíróságnak, bármely sötét gazdasági, társadalmi, erkölcsi és világnézeti krízisek korszakát éljük is, ma semmi célja, indoka és aktualitása nincsen. …..Ezért a lelki felháborodás egész súlyával kívánjuk a statáriális rendelet azonnali hatályon kívül helyezését. Halál a halálbüntetésre!” A Magyar Hírlap 1932. július 28-i száma kivonatosan közli az aláírók listáját, ott találjuk az MSZDP több tagjának nevét is: Braun Róbert, Kéthly Anna, Buchinger Manó, Szélpál Árpád. A gyűjtőíven található még: József Attila, Dénes István, Nagy Lajos, Gelléri Andor Endre, dr. Pollatschek Sándorné, Graber Margit, Hatvany Viola, Kmetty Elza, Rózsavölgyi Mórné, Bródy Lili, (Radnóti) Glatter Miklós, Kosztolányi Dezső, Kassák Lajos, Márai Sándor, Remenyik Zsigmond, Illyés Gyula, Szántó Judit és számos közéleti személy .[9] Aláírások gyűjtése mellett elhatározták, hogy nagy tömegeket mozgósító röpiratot készítenek, ennek megírására József Attilát és Illyés Gyulát kérték fel. A röpirat kiadásának felelősségét Mellerné Miskolcy Eugénia a feministák egyik vezetője vállalta magára.

„Dolgozó polgárok! Munkások! Gondolkozó emberek!

Minden idők legszörnyűbb gazdasági válsága tört a világra. Nyomorúság, munkanélküliség, anyagi gondok tizedelik testvéreinket. Férfiak szervezete elhanyatlik, gyermekek testi-lelki fejlődése megáll, családanyák kínzó munkája a koldus-panaszkodás. Szaporodnak az öngyilkosok, a prostituáltak, reménytelenség gubbaszt a lelkeken, nélkülözések kövezik a betegségek, a korai halál útját.

Az idő vasvesszeje végigvág az emberek jobbjainak lelkiismeretén, hogy a hideg konyhákból elűzni segítse a kétségbeesést. Senki, akinek nem üzlet a népek nyomora, nem vállalhatja a henye gondolatot, hogy „majd megváltozik a helyzet”; mindenki, aki érezte a dolgozó emberek komoly szeretetét, törekszik, vívódik, küzd a hatalmasokkal és önmagával, hogy kiutat találjon. Ez nem könnyű dolog. Rengeteg a terv, a javaslat és annak, aki egész ember módjára cselekedni akar, valamelyik mellé oda kell állnia. Hogy melyik mellé? Ezt a megföllebbezhetetlen lelkiismeret parancsa diktálja, akár kommunizmus, akár másfajta eszme a válasz. …

Ma azt mondják a kommunisták közönséges gonosztevők. De más politika is mindég gonosznak tartható addig, amíg uralomra nem jut, s amikor ő diktálja a törvényeket. Fennálló törvényeink még a közönséges bűnökre is találnak körülményeket. Hiszen vannak, akik nem bűnözési hajlamból, hanem nyomorúságtól sarkalva esnek bűnökre, vagy a nyomorúság elől keresik a társadalom számára a menekülést!

Ma kommunistáknak ácsolják az akasztófát. Holnap mások kerülhetnek sorra, mert más érzéseik nem férnek el pillanatnyilag a mai erőviszonyok keretein belül.

Legyen vége a problémák kötéllel való elintézésének!

Tiltakozzunk mindannyian az igazságügy-miniszternél a készülő akasztások, a halálbüntetések ellen!

 

Társadalmi Egyesületek

Halálbüntetés Ellenes Szövetségének

Statáriumelleni Bizottsága”[10]

A polgári humanista indíttatású Szövetség mondhatni lehetetlen feladatra vállalkozott a baloldali életek megmentése érdekében. 1932 nyarán a Szövetség röpirata miatti per idején polgári radikálisok, kommunisták, szociáldemokraták és népiek együttesen álltak ki a statáriumelleni fellépés ügyéért. Az összefogás ellenére nem tudták megmenteni Sallai Imre és Fürst Sándor életét, de a statárium megszüntetését elérték. 1932. október 10-én a Kormány hatálytalanította a statáriális rendeletet.[11]

 

A II. világháborút követő időszakban a Feminista Egyesület számára egyre szűkebb mozgástér adódott .[12] Szirmai Oszkárné elnöknő, 1948-ban beszédében rámutatott az elszigetelődés okára: „Közreműködésünk nélkül megvalósult a női egyenjogúság. ….Megőriztük nemcsak politikai téren pártok felettiségünket, hanem minden elhalasztó korlát fölé emelkedve, széles perspektívában szem előtt tartottuk az emberi és szabadságjogok igazságos kiterjesztését és a női lelkület érvényesítését. Ami a kitűzött célok megközelítését illeti, azt kell mondanunk, hogy bizony értelemben a cél közeledett mihozzánk. A demokrácia eszmei kialakulása magával hozta a nő teljes egyenjogúsítását, politikai, szociális, tudományos téren egyaránt.”

A Magyar Nők Demokratikus Szövetségének megalakulásával megváltozott a nőegyletek munkamegosztása, hiszen egyre nagyobb hegemón pozíciót töltött be.

Az 1904-ben alakult Feminista Egyesületet a Belügyminisztérium 1949. október 19-i határozatában feloszlatta.



[1] MOLT P. 999. Feministák Egyesülete

[2] Simándi Irén: Küzdelem a nők parlamenti választójogáért Magyarországon, Gondolat 2009

[3] Nagyné Szegvári Katalin: A nők választójogáért folytatott harca a 20. század elején, Budapest 1983

[4] Saját kiemelés

[5] A Népszava a kongresszus előtt már élesen bírálta a feministák ezen „árulását”.

[6] 1930-as években Budapesten a József tér 9. számú házban székelt az egyesület

[7] OL.P.999. 31.cs. 47. tétel – az ún. Fogalmazványok könyve tartalmazza a Gyűjtőfogházban felvett üzeneteket. 10.lapon Szabó Ferenc és Rajk László ruhát kér.

[8] Esti Kurír 1932. július 21, Magyar Hírlap 1932. július 22

[9] Röpiratper, Szántó Judit: József Attiláról Kritika 1972/ 7. szám

[10] OL.P. 999. 5 cs. Feministák Egyesülete Vegyes levelezés 1932-35

[11] Borsányi György: „Munkát, kenyeret!” Kossuth, 1971

[12] Pető Andrea: Nőhistóriák,  Seneca

A bejegyzés kategóriája: Nőtörténet
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.