Európa első paraszt feminista mozgalma

„Ez nem tréfa. Nem olyan jelentőségű, mint a „mucsai feminizmus”.
Nem is azt jelenti, hogy a balmazújvárosi honoratiorok
feleségei vagy leányai felesküdtek a feminizmus zászlójára.
Nagyobbat jelent.
Olyant, amire Közép-Európában nincsen példa.”

(Bédy- Swimmer Rózsa)[1]

 

„Mindig nagyon érdekelt és a meghatódásig felmelegített, ha asszonyokat, de különösen, ha szép fiatal lányokat és mennyecskéket láttam a politikai mozgalmakban. Elterjedt babona, hogy csak a csúnya nők politizálnak, s azok is csak azért, mert a férfiak másképp nem tudnak hódítani. De mi hozza a mozgalomba azokat a falusi asszonyokat, akik nem beteg figurák, nem feminista hisztérikák, hanem egészséges asszonyemberek?” – elmélkedik Veres Péter a balmazújvárosi paraszt asszonyok több éves nőmozgalmának történetén.[2]

A balmazújvárosi Földművelők Egyletének Női Szabad Szervezetének vezetőjeként Bordás Istvánné R. Tóth Sári 1908-ban röpiratban fordul az asszonyokhoz: „Testvéreim! Földmívelő asszonyok és leányok! Hozzátok szólok szegény nyomorgó testvéreim. Hozzátok kiáltok a nyomorúságból. Szeretném, ha kiáltásom erős lenne, mint az égdörgés, amelynek szavát mindenki meghallja, aki az országban él…Vannak talán kis hitűek, akik azt mondják: Mit keres asszony a férfiak sorában? Mit keres a nő ott, ahol elszánt elkeseredett késhegyig menő küzdelemre készülnek az erős férfiak? Hát miért nem kérdik meg tőlünk aratáskor, kapáláskor, csépléskor, hogy miért állunk a férfiakkal egy sorban, s miért végezzük a nehéz munkát hajnalhasadástól napnyugtáig, úgy mint ők?”  Több férfi ellenérvélt sorolta, hogy a fakanál való az asszony kezébe, nem az újság, penna, és politika. Erre Szabó Istvánné, Bak Julianna azzal válaszolt: „Mit ér a fakanál, ha nincs mit kavarni vele?” Innentől a szocialista férfiak belenyugodtak az asszonyok szervezkedésébe, melynek közel 80 alapító tagja lett, amelyet a „hajadondalárda” is támogatott. Első nagygyűlésen közel hatszáz résztvevő szorongott a Földművelők Egyletének udvarán. Nyomorúságosan szegények, de az asszonyok csodálatos kifejezéssel, tömör, világos mondatokban beszélnek, megszórva a paraszti humor ízével. Beszédeik öntudatosak, határozottak – szomorúan kevés eredménnyel. Szeifert Péterné Pokrócz Julianna, Szabó Istvánné Bak Julianna, Cellér Sára, Bordás Istvánné mellett felszólalt Magyar Gáborné Sós Mária is, aki a következőket mondta: „Jogot a nőknek – De sok férfiarcról azt olvasom le – minek az nektek, a nőknek csak a bajból adnak elégséget. De azért nőtestvéreim ne hagyjuk magunkat, mert ti a nyomort vélem együtt még jobban érezitek.” A választójog követelése mellett, a napszám felemeléséért is szót emeltek, az utóbbit a csendőrség „izgatásnak” minősítette, Gyorgyán Andrásnét és Szilágyi Ferencnét, ezért 10-10 napi elzárásra és 40-40 korona pénzbírságra büntette, annak tudatában, hogy napi napszámuk csak 90kr volt. A Feminista Egyesület tagjai többször jártak Balmazújvárosban tapasztalatokat átadni illetve fölműves asszonyok számára támogatást adnak kérvények megfogalmazásához. Háziipar indításához kértek engedélyt, hogy a kormány támogassa a fűzvessző telepítését. Az engedélyt megkapták, ám a beszerzés és értékesítés tudása nélkül megbukott a kezdeményezés. 1909-ben angol nyelvű meghívót kapnak a londoni nemzetközi nőkongresszusra, ám a meghívást elfogadni nem tudják, hiszen se pénzük, se angol nyelvtudások nem volt.

1913. június 15-20 –i budapesti nemzetközi nőkongresszusra is meghívót kaptak, a nemzetközi sajtó szenzációként szerepeltetette őket. A küldöttségük vezetője Bordásné volt, tagjai Bak Julianna, Magyar Gáborné, Pénzes Ilona, Juhász Andrásné, Gém Bálintné, és Deli Józsefné. A Tolnai Világlapja 1913. június 29-i számában nagy fotón érdekességként szerepelnek a balmazújvárosi falusi nők.

A kongresszus tiszteletére több fogadást rendeztek így a Várban és a Gellért szállóban is, Bordásné elbeszélése szerint szegény Pénzes Ilona úgy járt, mint a kondásgyerek a nagygazda disznótorán. A kötényébe is jutott a szendvicsekből.

A balmazújvárosi asszonyok kitüntetést kaptak méghozzá a női „Jus Suffraggii” felírású aranyérmét, melyet Bordásné mellére akasztott Carrie Chapman a nőkongresszus egyik leggazdagabb asszonya. Ettől az évtől számos külföldi meghívót kaptak ám, rendszerint ezeket továbbították a Feminista Egyesület felé. A háború alatt a mindennapi gondokkal voltak elfoglalva, hogy a 62 fillér segélyből hogyan lehetne a gyerekeknek kenyeret adni. 1917 januárjában a Nők Lapja hasábjain ír vezércikket Bordás Istvánné, elbeszélve nyomorúságos létezésüket. A parlamenti választójogi törvény tárgyalásának időszakára a feministák gyűléseket szerveztek, illetve számos politikussal való találkozást, melyen a balmazújvárosi nőket Szeifertné Pokrócz Julianna és Béke Imréné képviselte.  Programjaikon szerepelt Wekerle, Vázsonyi, Károlyi Mihály, és Tisza István is. Szeifertné elmondása szerint, amikor villamosra ültek Teleki grófné felszólította az utas közönséget, hogy álljanak fel és adják át a helyett a parasztasszonyoknak, mert ők keresik mindnyájunknak a kenyeret. A Tisza Istvánnal való találkozás hozott némi mulatságos jelenetet, amikor Szeifertné Pokrócz Julianna szólalt meg: „Kérem szépen, mi alföldi munkásnők családot nevelünk, katonát nevelünk és nekünk is legyen jogunk, hogy beleszóljunk az ország dolgába.” Tisza István erre azt mondta, hogy még a béresek sem kapnak, pedig azok dolgozók is, katonák is, és családalapítók is – mert nem tudják mire való. Szeifertné, erre odavágta: „ez nem igazság, mert nézzük csak meg ki született választójoggal vagy anélkül.” A feministák nevettek, Tisza pedig sarkon fordult és becsapta maga után az ajtót. Ilyen a történelem alulról.[3] Az asszonymozgalom teljes erővel élt tovább 1918-19-ben, Bordásnét és Magyar Gábornét beválasztották a Munkástanácsba. A szocialistákkal egyetértettek a női egyenjogúság kérdésében is. A Tanácsköztársaság bukása után többeket internáltak vagy botütésre ítéltek. 1931-32-ben még egyszer feltámad az asszony mozgalom, ám véresen szétverik a gyűléseiket, ekkor már nem a feministák, hanem a szocialisták vezetik őket. A Horthy korszak alatt lassan elhal a balmazújvárosi asszonyok több évtizedes kezdeményezése.



[1] A Nő című feminista folyóirat 1908. 2. évf. 9. szám

[2] Veres Péter: Falusi krónika, Budapest 1941

[3] Le Femme Combattante – Harcos Nő, A Magyar Függetlenségi Mozgalom Nőcsoportjának illegális folyóirata 1947. május 30. szám  „Mit mondott Julcsi néni Tisza Istvánnak”

A bejegyzés kategóriája: Nőtörténet
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.